#Meixner Általános Iskola

Közoktatás Székács Linda

Szülők adták össze több diák tandíját a Facebookon segítséget kérő budapesti iskolában

Augusztus közepén Facebook-oldalán indított adománygyűjtő kampányt az alapítványi fenntartású Rákospalotai Meixner Általános Iskola, miután kiderült, hogy a sokszorosára emelkedő rezsiköltséget nem tudják kigazdálkodni. Néhány hét alatt sokaktól érkezett kisebb-nagyobb felajánlás, de a szülők és a gyerekek is összefogtak. Volt olyan osztály, ahol közösen adták össze az egyik diák – a költségek emelkedése miatt 80 ezer forintra nőtt – tandíját.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.